European Business Competence* Licence (EBC*L)
Egységes Európai Gazdasági Oklevél
Az EBC*L (European Business Competence* Licence) egy nemzetközi kezdeményezés az üzleti-gazdasági ismeretek elterjesztésére Európában. A munkahelyek jelentős részén ma már egyre inkább elvárásként fogalmazódik meg, hogy a munkavállalók rendelkezzenek a gazdasági életben, a közigazgatásban és az adminisztrációs munkában mindenképpen szükséges üzleti, gazdasági ismeretekkel. Olyan kompetens személynek legyenek, akik ismerik a vállalkozás gazdasági céljait, értik a közgazdászok használta szófordulatokat, valamint rendelkeznek a vállalkozói gondolkodás- és cselekvésmód megvalósításához szükséges alapismeretekkel - növelve ezzel a vállalkozás hatékonyságát.
Ezt felismerve jött létre 2002-ben Németországban az a vállalati kezdeményezés, mely a vállalatgazdasági ismeretek újraértelmezését, és egy egységes európai szabványrendszer felállítását tűzte ki célul. Neves, nemzetközileg elismert szakemberek megalapították tehát az EBC*L (European Business Competence* Licence) - magyar nevén Egységes Európai Gazdasági Oklevél - Kuratóriumát, mely a következő célokat tűzte ki maga elé:
Az EBC*L egységes képzési és vizsgáztatási rendszerével...
-
emelje az általános gazdasági tudásszintet a jelenlegi és a leendő munkavállalók körében
-
segítsen elsajátítani egy nemzetközileg versenyképes szaktudást
-
segítsen felébreszteni a szándékot minden korosztályban tudásuk bővítésére az élethosszig tartó tanulás jegyében ("life-long learning")
-
könnyítse meg az eligazodást a mindennapi életben
Az EBC*L vizsgát jelenleg 32 országban lehet abszolválni a Kuratórium által meghatározott, nemzetközileg szabványosított normák szerint, melynek során szigorú minőségi szabályoknak kell eleget tenni. Ez az egységes vizsgarendszer nagyban hozzájárul a vizsgázók tudásának Európán belüli könnyebb összehasonlításához.
További információ talál a központi oldalunkon: www.ebcl.hu
EBC*L MODULOK
A karrier minden állomásához személyre szabott vállalatgazdasági kompetencia

Az "A" modul ismeretanyagának elsajátításával...
...Ön ismeri a vállalkozás gazdasági céljait, és érti a közgazdászok használta szófordulatokat. Ezen ismeretek birtokában Ön egy kompetens kontaktszemély, aki rendelkezik a vállalkozói gondolkodás- és cselekvésmód megvalósításához szükséges alapismeretekkel.
Témakörök:
A "B" modul ismeretanyagának elsajátításával...
...Ön tudja, hogyan kell gazdasági szempontok mentén projektek és vállalkozások számára üzleti tervet készíteni, érvelni, rendelkezik a költségvetés készítéshez elengedhetetlen know-how-val.
Témakörök:
A "C" modul ismeretanyagának elsajátításával...
...Ön ismeri a vállalatirányításhoz szükséges eszközöket, azok részterületeit, valamint a hatékony személyügyi menedzsment feltételeit és eljárásait.
Témakörök:
-
Szervezet
-
Személyzeti menedzsment
-
Controlling
A "C" modul még nem elérhető, mivel jelenleg fejlesztés alatt áll.